Budapest magántanárok
Keress magántanárt Budapest településen
Magántanárok Budapest településen
Keress magántanárt Budapest településen
. Összesen 121 magántanár hirdetést találtunk Budapest településen
.
A szűrő segítségével az eredményeket tantárgy szerint tovább szűkítheted, vagy használd a részletes magántanár keresőt

Körülbelül 12 éves korom óta foglalkozom a zenével. Akár száraz zeneelmélet nélkül is el lehet kezdeni a tanulást, én magam is úgy tanultam, hogy közben mindig élveztem amit csinálok, akkor is, amikor kihívás volt. Fontosnak tartom, hogy a zenélés öröme ne vesszen ki a tanulás folyamán, így mindig törekszem a tanuló egyéni céljai felé haladni. A gitár mellett foglalkozhatunk producerkedéssel is, amennyiben igény van rá. Ez hangfelvételét és annak keverését, azaz mixelését jelenti.
Házhoz is megyek
Saját helyszínen is fogadok

Gitároktatás hatékonyan, profi körülmények között. Az órák jól felszerelt próbateremben zajlanak, minden eszköz, kotta, tananyag adott. Amit tanulhatsz: alapok, hangszerkezelés, kottaolvasás, technikák, improvizáció, zeneelmélet, zeneszerzés, hangfelvétel készítés, zenekari játék, klasszikus, jazz, pop, rock stílusok ismerete és még sok más.
Saját helyszínen is fogadok

Basszusgitároktatás hatékonyan, profi körülmények között. Az órák jól felszerelt próbateremben zajlanak, minden eszköz, kotta, tananyag adott. Amit tanulhatsz: alapok, hangszerkezelés, kottaolvasás, technikák, improvizáció, zeneelmélet, zeneszerzés, hangfelvétel készítés, zenekari játék, klasszikus, jazz, pop, rock stílusok ismerete és még sok más.
Saját helyszínen is fogadok

Üdvözöllek! Felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkezem. Középiskolában és magániskolában oktatok szoftverfejlesztőknek és rendszerinformatikusoknak programozást java, C#, python, django, unity nyelveken. A középsulisokat előbb ágazati alapvizsgára, majd érettségire, míg a ráépüléses képzésben (OKJ) az év végi szoftverfejlesztői vizsgára készítem fel. Informatika szakos tanári végezettségem van, és több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem.

Üdvözöllek! Felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkezem. Középiskolában és magániskolában oktatok szoftverfejlesztőknek és rendszerinformatikusoknak programozást java, C#, python, unity nyelveken. A középsulisokat előbb ágazati alapvizsgára, majd érettségire, míg a ráépüléses képzésben (OKJ) az év végi szoftverfejlesztői vizsgára készítem fel. Informatika szakos tanári végezettségem van, és több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem.

Üdvözöllek! Felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkezem. Középiskolában és magániskolában oktatok szoftverfejlesztőknek és rendszerinformatikusoknak programozást C#, java, python, unity nyelveken. A középsulisokat előbb ágazati alapvizsgára, majd érettségire, míg a ráépüléses képzésben (OKJ) az év végi szoftverfejlesztői vizsgára készítem fel. Informatika szakos tanári végezettségem van, és több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem.

Debreceni Egyetemen végeztem el a zongora és a zeneismeret szakokat. Lassan már 9 éve tanítok zenét. A korosztályt tekintve az óvodástól egészen a 89 évesig minden korosztállyal volt szerencsém közösen dolgozni. Tanítási módszerem személyközpontú, előtérbe helyezem a tanítvány egyéni adottságait, valamint igényeit.
Házhoz is megyek
Saját helyszínen is fogadok

A kémia nem egy egyszerű tárgy, főleg, mikor először találkozik vele az ember. Orvostanhallgatóként és lelkes kémia kedvelőként szeretnék segíteni azoknak a 7. és 8. osztályos tanulóknak, akik elveszettnek érzik magukat a kémia világában, nem értik a tananyagot, jobb szemléltetésére lenne szükségük, szeretnének közelről látni egyszerű, veszélytelen kísérleteket.
Házhoz is megyek
Saját helyszínen is fogadok

Különböző típusú (Origó, DELE, BME) B2-es és C1-es általános nyelvvizsgákra, valamint különböző szaknyelvi vizsgákra (BGE, Corvinus) történő felkészítés; szóbeli témakörök áttekintése; írásbeli típusfeladatok gyakorlása; az adott szinten szükséges nyelvtani szerkezetek rendszerezése, gyakorlása