Ugrás a tartalomra

Kinga Kovács

Kémiaoktatás minden szinten!

7-12. osztályig korrepetálást, pótvizsga-felkészítést, szintentartást, versenyfelkészítést, illetve kémia közép- és emeltszintű érettségire, kémia BSc szakra, és orvosi egyetemre jelentkezésre való felkészítést vállalok.
Matematikaoktatást is vállalok, de kizárólag 5-12. osztályosoknak korrepetálást, pótvizsga-felkészítést, illetve 6. és 8. osztályosoknak felvételire való gyakorlásban tudok segíteni.

23 éves vagyok, az ELTE – TTK Kémia BSc szakán vagyok másodéves, előtte 3 évig jártam a SOTE Általános Orvostudományi Karára.
Egészen 12 éves koromtól a kémia vált a szenvedélyemmé; általános iskolában részt vettem a Hevesy György Kémiaversenyen, ahol többször is első helyezést értem el. Később az Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium "komplex természettudományi" tagozatán tanultam magas óraszámban kémiát. Középiskolában is részt vettem számos versenyen (Irinyi János Kémiaverseny és Kémia OKTV), amelyeken jó eredményeket értem el.

SZEMÉLYESEN és ONLINE is tartok órákat. A személyes jelenlét tapasztalataim szerint sokkal hatékonyabb. A legideálisabb az lenne, ha a 2. kerületi lakásomon (1023 Bp, Rómer Flóris u. 51/a) vagy az ELTE-TTK Északi Tömbben tudnék találkozni leendő diákjaimmal. :) Házhoz csak akkor megyek, ha fél órán belül oda tudok érni a helyszínre.
Az első "próbaóra" INGYENES!

Óradíjaim:
45 perc - 4000 Ft
60 perc - 6000 Ft;
90 perc - 8000 Ft.
Csoportos oktatást is vállalok, ennek az óradíját és mikéntjét telefonon/emailben érdemes egyeztetnünk. :)

 Magánórák
Kémia korrepetálás általános iskolásoknak! 3700 Ft / óra