emelt érettségi magántanárok
Emelt erettsegi magántanárok
Keress emelt erettsegi magántanárt. Összesen 5 emelt erettsegi magántanár hirdetést találtunk.
A szűrő segítségével az eredményeket helyszín szerint tovább szűkítheted, vagy használd a részletes magántanár keresőt

Az ELTE fizikus szakán szereztem diplomát, majd ugyanitt PhD. fokozatot. Fizika magánoktatással több mint 25 éve foglalkozom, így tapasztalataimmal középiskolásoknak a legfelsőbb szintig tudok segítséget nyújtani. A foglalkozások alatt a fizika tanulmányokhoz szükséges matematikai ismereteket megszerzésében is segítek (ha azok hiányosak). Az órák időpontja rugalmasan igazodhat a diák szabadidejéhez, a hét minden napján, hétvégén is lehetséges.

25 éves tapasztalattal és kiváló eredményességgel folytatok nyelvoktatást, akár problémákkal küzdő, diszlexiás diákok számára is.
Házhoz is megyek
Saját helyszínen is fogadok

Több mint 10 éve foglalkozok angol tanítással, elsősorban magánórák keretében, de nyelviskolai és egyetemi felsőoktatási gyakorlattal is rendelkezem. Beszédcentrikus óráimon sok-sok szituációs feladat gyakorlásával igyekszem megszerettetni veled a nyelvet. Sokat fog fejlődni a szókincsed és a folyamatos beszéded. Mindemellett pedig érteni, és ami még fontosabb, használni fogod tudni a különböző nyelvtani szerkezeteket.

Egyénre szabott felkészítő foglalkozásokat kínálok biológiából. Legyen szó pár alkalomról a tananyag tisztázása, esetleg egy dolgozatra való felkészülés céljából, vagy rendszeres órákról a folyamatos fejlődés, vizsgára való felkészülés érdekében, nagyon szívesen segítek minden korosztálynak! Az órákat igény szerint alakítom, de célom, hogy egyenlő félként, együtt dolgozzunk, és a diákok a kért anyagot logikusan és összefüggésekkel sajátítsák el.
Házhoz is megyek
Saját helyszínen is fogadok

Kedves Leendő Diákom! Több, mint 6 éves tapasztalattal, diákjaim által sikeresen elért közép- és felsőfokú nyelvvizsgákkal, közép- és emelt érettségikkel kijelenthetem, hogy bármire is van szükséged, azt közös erővel megteremtjük. Óráim jó hangulatúak, viccesek és ami a legfontosabb, valódi nyelvtudást kapsz a kezedbe (fejedbe) :).
Házhoz is megyek
Saját helyszínen is fogadok