Tabajdi Ádám

Tudásszinttől és korosztálytól függetlenül szeretettel várom azok jelentkezését, akik lelkesedést éreznek magukban a zenetanulásra, legyen szó általános iskolás gyermekről, lelkes újrakezdőről, vagy elhivatott felnőttről, aki csak most kezdene zenei tanulmányokba. Egy odafigyeléssel, támogatással és lelkesedéssel teli légkörben, jó hangulatú órák során mindenki számára törekszem megadni a leghatékonyabb segítséget a fejlődéséhez. 🙂

Igény szerint házhoz is járok tanítani, de a 12. kerületben is fogadok növendékeket egy gyönyörű, felújított Bösendorfer zongorán.

***

Óráim gyakorlat orientáltak, melyekben helyet kapnak zenei készségfejlesztő gyakorlatok, új művek megtanulása és egy saját repertoár kialakítása, improvizációs gyakorlatok, valamint a szükséges elméleti/formai háttér megalapozása.

Minden növendékem esetében fontosnak tartom, hogy közös munkánk elején mindenek előtt találjuk meg azt az utat, amely egy hálás, sikerekben gazdag folyamattá teszi a zenetanulást.

***

Jómagam jelenleg elsősorban koncertező orgonaművészként tevékenykedek, valamint a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója vagyok. Diplomáimat a Zeneakadémián és a Párizsi Conservatoire-on szereztem. Egy évet éltem Japánban, melynek során a Szapporói Kitara Koncertterem rezidens orgonista pozícióját tölthettem be. 2020-ban megjelent első szólólemezem. 2021-ben Franciaországban elnyertem az Első díjat és a Közönség díjat a 13. Toulouse-i Nemzetközi Orgonaversenyen. Rendszeresen működöm közre hazai és nemzetközi szimfonikus zenekarok és énekkarok szólistájaként.

Nagyon szeretek tanítani és emberekkel foglalkozni. A legszerencsésebbek között érzem magam azzal, hogy zenével foglalkozhatok. Több mint egy évtizedes tanítási tapasztalataim során 6 évestől 70 éves korig sokféle növendékkel találkozhattam. Minden növendékemmel kapcsolatban rendkívül jó emlékeket őrzök. Két évet éltem Párizsban, egy évet Japában, melynek során komoly betekintést nyerhettem mindkét ország oktatási rendszerébe. Az itthoni tanulmányaimra épülve a nemzetközi tapasztalataim meghatározó hatást gyakoroltak rám és számos új irányt mutattak a zenetanításban.

Ha szeretnél még többet megtudni rólam látogass el személyes honlapomra, https://adamtabajdi.com/ vagy a YouTube csatornámra. :)

Remélem felkeltettem az érdeklődésed. Szeretettel várom jelentkezésed!

Ádám

Magánórák

Megnevezés Téma Szint Ár
| ZONGORA TANÍTÁS | Gyakorlat orientált zenetanítás, nemzetközi szinten tapasztalt koncertező művésztől Zongora, zeneszerzés, ének-zene, Zeneelmélet, Klasszikus zene, könnyűzene, Népzene, Zeneművészeti, Zeneszerkesztés, Zene, orgona Kezdő, Haladó, Profi 10000 Ft / óra