Ugrás a tartalomra

Egyéni felkészítés történelem érettségire (emelt és középszinten egyaránt)

Húsz éves tapasztalattal rendelkező történelemtanárként, mesterpedagóguskét vállalok felkészítést az emelt és a középszintű történelemérettségire. Egy budapesti nyolcosztályos gimnázium történelemtanára vagyok, a kezdetektől részt veszek az emelt érettségire történő felkészítésben, s a vizsgáztatásban is nagy rutinom van. Minden évben javítok emelt írásbeliket, s a szóbelin pedig tantárgyi bizottsági elnökként tevékenykedem. Szorgalmas diákjaim - a magántanítványaim közül is - 80 % feletti teljesítményeket nyújtanak az érettségin, sőt minden évben van néhány 90 %-ot elért emelt érettségizőm is. Mindenkinek pontosan azt tanítom meg, amire feltétlenül szüksége van. Az ismeretanyag átadásán túl segíteni tudok a hatékony és gyors tanulás kialakításában, az esszéírás útvesztőiben, a tesztfeladatok sikeres gyakorlásában, valamint a szóbeli témakörök kidolgozásában. Figyelek arra, hogy az órák érdekesen legyenek felépítve, ezáltal a leendő érettségizőim motiváltabban készüljenek. Tanári eszköztáramra a kritikai gondolkodás fejlesztése, IKT eszközök beépítése, változatos és egyénre szabott munkaformák jellemzőek. Az önálló tanulást is segítve diákjaimat pontos, átlátható segédanyagokkal (pl. vázlatok, prezentációk), valamint saját készítésű érettségi típusú feladatlapokkal is ellátom.

Személyes és online oktatást is vállalok!

 emelt szintű történelem Történelem Történelem érettségi történelem minden szinten
Érettségi felkészítő Felvételi előkészítő
Online
Profi, Középiskola
14 - 99+ -ig
 Saját helyszínen fogad
 Online elérhető óra
5 900 Ft / óra