Matematika tanítás

Matematika korrepetálást, felzárkóztatást, érettségire, pótvizsgára felkészítést vállalok. Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt szívesen foglalkozok. Nagy gyakorlattal rendelkező eredményes, s eredmény centrikus tanár vagyok, aki sikeresen kíséri el tanítványait az általános iskolától az érettségig. Figyelembe veszem a tanulók tudásszintjét s innen indulva építkezek. Elfogadom, ha a matematika iránt ellenszenvet érez, de ezt mindig sikerült egy elfogadó magatartássá szelídíteni. Figyelembe veszem az életkori sajátosságokat is, igazodok a gyermek személyiségéhez, egyéni érzékenységéhez. Mindezeket egy következetes magatartással ötvözőm.
Megkövetelem, hogy addig ne engedjen továbblépni, amíg  gondja van az adott anyaggal! Szigorúan ragaszkodok az órarendben feltüntetett idő betartására. Magam is szigorúan betartom. Óra és így a hiányzó tananyag nem maradhat el. Az órát pótolni kell.
Szigorúan ragaszkodok ahhoz, hogy az órán csak 1 tanuló lehet, nincs csoportos foglalkozás!
Diszes gyerekek is jelentkezhetnek.
Elérhető vagyok és kommunikálhatunk a FACEBOOK felhasználásával is. Ezentúl email és konkrét telefonhívás útján is kérhető segítség!
Fontosnak érzem a kiadott anyag verbális visszakérdezését, a feladott Hf ellenőrzését!
A helyszín elvileg a lakásom, de ez a vírusos korszak, távolságtartás megfontoltságot követel!

Jelenleg kamerával ellátott gépen tudok oktatni úgy, ahogy azt az iskolákban a csetes órán teszik.

 

Érdekel? Küldj üzenetet!

Vélemények az óráról