matek Korrepetálás magántanárok
matek Korrepetálás magántanárok
Keress matek Korrepetálás magántanárt a találatok között. Összesen 9 matek magántanár hirdetést találtunk.
A szűrő segítségével az eredményeket helyszín szerint tovább szűkítheted, vagy használd a részletes magántanár keresőt

Kedves Szülők és Diákok! Több mint 15 éves magánoktatói tapasztalattal a háttérben várom diákok jelentkezését matematika, fizika és kémia tárgyakból, egészen az érettségi szintig. Továbbá kémiából emelt szintű érettségire is vállalok felkészítést. Általános iskolás tanulóknak széleskörű segítséget nyújtok minden…

Fekete Ádám vagyok, több mint 6 éve foglalkozom magántanítással, azóta több diákom is tett sikeres érettségit, felvételizett sikeresen a kiszemelt középiskolába, javította fel az érdemjegyeit, és fejlesztette készségeit jó hangulatú tanóráimon.

Matematika oktatást vállalok általános- és középiskolás tanulók részére. Ami ehhez még járulékosan hozzá szokott adódni, az a fizika és a kémia. :) A szöveges feladatok bárhol felbukkanhatnak. :) Pedagógusként megtanultam, hogy nem szükséges megszerettetni a matematikát. Amint érthetővé vállnak a feladatok, javulnak a…

Matematika szakos középiskolai tanár vagyok. Általános iskolában is tanítottam kb 5 évet. Középiskolai és általános iskolai szinten is tudok segíteni. akár online is. Felnőttoktatásban dolgozom jelenleg. Nyugdíjasként szabad az időbeosztásom. Várom az érdeklődők jelentkezését az email címemen.

Kedves Érdeklődők!
Kérem engedjék meg, hogy pár szóban bemutatkozzak:
Az ELTE-n végeztem tanítóként. Matematikából, magyarból és angol nyelvből vállalom általános iskolás gyermekek fejlesztését, egyetemi végzettséggel.

Az órákat online, a Zoom programot használva…

Matematikatanár vagyok.
20+ éve tanítok
5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12.osztályos tanulóknak
Diszleksziás, diszkalkuliás, tanulás nehézséggel küzdő diákokat is elvállalok.
Számos diáknak sikerül velem az ország legjobb gimnáziumaiba bekerülni.

15 éves oktatási tapasztalattal rendelkező általános iskolai tanár vagyok. Természetismeretet, biológiát, informatikát tanítok. Vállalom általános iskolások (alsó - felső tagozat) korrepetálását minden tantárgyból, segítséget a házi feladatok elkészítésében, együtt tanulást, valamint a központi felvételi vizsgára való…

Az eddigi tanítványaimtól kapott videós beszámolók elmondanak mindent rólam. Nézd meg a honlapomon, mi a véleményük a hozzáállásomról. Ezután engedd, hogy én készítselek fel az érettségire matematikából téged is, foglald le már most a helyed szeptembertől! Ne az utolsó pillanatra hagyd a felkészülést, mert nemcsak a…

Sziasztok!

8 éve tartok magánórákat különböző korosztály számára matematikából, számvitelből, és szoktam segíteni MS Excel használatban is, illetve kicsiknek általános korrepetálásban.
6 éve tartok 50-100 fővel érettségi felkészítőt, és 3 éve felvételi felkészítőt.
<p…