Ismerős a helyzet, amikor valami bántja ugyan a csőröd, de félsz, hogy ha ezt kimondanád, a másik megsértődne, esetleg bosszút állna, és összességében rosszabbul járnál, mint most a jelenlegi kényelmetlenséggel vagy méltatlansággal?
Mit csinálsz helyette? Megbeszéled magaddal, hogy igazából nem is annyira rossz a helyzet, azt a kis hátralevő időt végül is így is ki lehet bírni, meg hát amúgy sem akkora nagy probléma ez, mások sokkal több mindent kibírnak.
Így aztán szüntelenül forgatod magadban a bosszúságodat, és időről időre azon kapod magad, hogy vitatkozol valakivel, aki nincs is jelen.
Voltál már így? Esetleg rendszeresen? Hmm… szerintem olvass tovább!
Ez a reakció (vagy megküzdési forma, ahogy szaknyelven mondják) NEM A TE HIBÁD! Senki nem mutatta meg neked, hogyan lehet úgy együttműködésre bírni a másikat, hogy az mindegyik fél számára jó érzéssel záruljon.
Természetes emberi tulajdonságunk, hogy ha veszélyt érzékelünk, nem megyünk neki homlokegyenest. Ezek a helyzetek azonban, - ha jól kezeljük őket - nem csak hogy veszélyt nem jelentenek, hanem még a kapcsolatot is erősíthetik.
Ilyen eset lehet például, amikor (üzleti vagy baráti) vendégeinkkel étterembe megyünk. Adott egy javaslat, ami ugyan nem kedvemre való (ételallergia, korábbi rossz élmény, bármi miatt), de nem szólok, mondván “ők oda szeretnének menni”. Nyelem a békát, esetleg puffogok magamban: “tudhatnák, hogy én nem eszek ilyeneket”, így morcosabb vagyok, és a beszélgetés, kapcsolatépítés is nehezebben megy. Kedves vendégeink pedig nem tudják, vajon mivel ártottak nekem. Lehet, hogy vacsora közbe vagy a végén - még rosszabb esetben évekkel később - jól az orruk alá dörgölöm, hogy “nem voltak rám tekintettel”.
Persze ha a célom, hogy egy jót mérgelődjek, vagy (ismét) bebizonyítsam, hogy ezen konkrét személyek vagy az egész világ figyelmen kívül hagyja az igényeimet, akkor kiválóan jártam el.
Ha viszont a célom valóban az volt, hogy megőrizzem a jó kapcsolatot, akkor zátonyra futottam. Mit tehetek máshogy, ha az idő visszatekerhető? Elég annyit, hogy jelzem, az adott helyszín számomra nem ideális, és teszek egy másik javaslatot. Elképzelhető persze, hogy az meg a többiek számára nem lesz megfelelő - akkor nézünk további lehetőségeket.
Több munka? Az adott pillanatban lehet, hogy igen (de nem feltétlenül, főleg ha az alternatívámat egyből elfogadják). Kevesebb mentális energia? Ha a találkozót megelőző magunkban puffogást, sértődötten/kényelmetlenül végigült vacsorát, majd éveken át minden alkalmat összevetve, amikor keserűen gondolnunk vissza az alkalomra - azt gondolom, hogy IGEN. Ha csak 1 mondat erejéig ki tudunk lépni a megszokásunkból, mindettől a fejfájástól megkíméljük magunkat!
Sőt, mi több! Saját magunkon kívül a környezetünket is. A fenntartott jó kapcsolat csak az egyik társgyőztes. Ott vannak azonban a vacsorán nem, de az életünkben egyébként részt vevő más személyek (párunk, családunk, barátaink, kollégáink, edzéstársaink, stb.), akik bár nem is tudják, mégis végtelenül hálásak lesznek azért, hogy a saját elégedetlenségünket nem terheljük rájuk. Akár “csak” azzal, hogy végighallgattatjuk velük a történetünket a minket ért igazságtalanságról, akár azzal, hogy tudattalanul rajtuk töltjük ki a frusztrációnkat.
Szóval ha a kérdés, hogy az őszinteséget vagy a jó kapcsolat megtartását helyezzük-e előtérbe, személyes meggyőződésem, hogy MINDKETTŐT. Az igazi művészet pedig, hogy az, amikor ez zsigerből megy a legváratlanabb helyzetekben is. A gyakorláshoz nyújtok személyes támogatást, valamint a különböző csatornáimon tippeket, trükköket, ötleteket a kivitelezéshez.
※ Ertl Orshee ※
Kommunikációs tanácsadó és coach
“őszintén ÉS a jó kapcsolatot megtartva” ?