Ugrás a tartalomra

Matematika, fizika, kémia tanítás, korrepetálás szaktanártól

Budapesti 43 éves tanár vagyok, matematika, fizika, kémia korrepetálást vállalok. Koromnál fogva megtalálom a hangot a diákokkal, ugyanakkor 15 év tapasztalatom van a reál tárgyak tanítása, összefüggések elmagyarázása, koncepciók kialakítása terén, szemben az egyre szaporodó, hétvégi bulikra gyűjtő kamutanárokkal... Sajnos az iskolai oktatás egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a gyerekeknek sikerélményt nyújtson, egyénileg foglalkozzanak velük. Reál tárgyak esetén minden egymásra épül, akivel nem foglalkoznak személyre szabottan, hamar elvesztik a fonalat.

A korrepetálás részben pszichológia is. (Ez lenne ideális az iskolákban is, ha nem futószalagon egy kódszám lenne a diák, frusztrált tanárok közt.)

Attól hogy felnőtt vagyok, semmivel sem vagyok több a diáknál, a haveri viszony, tegeződés, jó hangulat alap, ami nem mond ellent a tanulásnak, következetességnek, koncepciónak

Érthetően, ha kell az alapoktól (ebben szokott hiány lenni), az elmélet mellett sok gyakorlati feladatlappal korrepetálok, jó hangulatban, így a siker garantált, a diákok motiváltak, sikerélményeik vannak. Mindig javít az, ahol nem csak aktuális tűzoltás a feladat hanem időben, stressz nélkül kezdjük a tanulást az adott évre, felvételire, érettségire, pótvizsgára is!

CSAK egyesével foglalkozom a diákokkal, nyilván aki több diákot vállal egyszerre az jobban jár, de az az iskola szinonímája.,..

Központi helyeken tartok órát, ( esetleg házhoz megyek ) így nem kell a tanárhoz járni, ami nagy időkiesés lenne iskola után a diákoknak.

A KöKI TERMINÁLBAN és SHOPMARKBAN (volt EUROPARK)

tartok órát minden nap. ,

 

Matematika, fizika, kémia, ( igény szerint) a fenti helyeken:

-90 perc = 7000 Ft,

 

(Hétköznap és hétvégén is!)

 Matematika Fizika Kémia
Korrepetálás
Bp. III. Bp. X. Bp. XIV. Bp. XVIII. Bp. XIX.
Kezdő, Haladó, Profi
1 - 99+ -ig
7 000 Ft / 1,5 óra